Skip to main content

Esettanulmány

Abesse

Informatikai Tanácsadó Zrt.

Ügyfél

ABESSE esettanulmány

Időszak

2022 Jan. - Febr.

Történetük

  • Az Abesse Informatikai Tanácsadó Zrt. technológiai tanácsadóként és IT szolgáltatóként jellemzően hazai nagyvállalatok kritikus üzleti folyamatait támogatja egyedi alkalmazások fejlesztésével és a folyamatok automatizálásával.

    A közel 20 éves, 150 főt foglalkoztató cég 2021-ben több mint 2.5 Mrd forint nettó árbevételt ért el.

A kihívás

Az Abesse Zrt. 2022-re ugyanúgy szembesült a szakemberhiánnyal, mint a hasonló területeken működő cégek. Folyamatosan növekvő magyar tulajdonú középvállalatként szeretett volna még több fiatal, akár pályakezdő fejlesztőt magához csábítani, illetve a leendő munkavállalók hosszútávú elköteleződését inspirálni. Fontos cél volt, hogy már rövid távon sikeres toborzástámogatást valósítson meg.

Ahogy Németh Zoltán, CEO fogalmazott:
„A munkaerőhiányban egy magyar vállalat talán még nagyobb hátrányból indul. Mivel kevésbé ismerik, kevesebben gondolkodnak abban, hogy a multik kiszámítható világa helyett hazai, családias cégnél dolgozzanak.
Ezt a helyzetet szerettük volna megfordítani, és eredményt elérni.

A gyakornoki programunk kibővítése mellett egy erőteljes, a szürke átlagtól eltérő kommunikációs kampány elindításán is gondolkodtunk, de ebben nem volt tapasztalatunk. A Merakival folytatott beszélgetések meggyőztek, hogy bátran támaszkodhatunk az Ő tudásukra.”

A vakságnál csak az rosszabb, ha van látó szemünk, de nincs jövőképünk.
Helen Keller

A koncepció

A legtöbb employer branding kampány fókuszában a JELEN áll: milyen MOST a cégnél dolgozni, hogyan telik a munkavállaló egy napja. A mi kreatív alapgondolatunk ennél távolabbra és messzebbre vitt az időben: „Ha ma az Abesse-t választod munkahelyednek, akkor ezt a döntésedet az elkövetkezendő években, sőt, évtizedekben sem fogod megbánni. Cégünk szakmailag és emberileg is támogatni fogja céljaidat.”

A koncepció kreatív megvalósításánál jövőbeli szcenáriókat céloztunk meg: három, jövőben játszódó filmben emlékeznek vissza a már nyugdíjas korú fejlesztők az Abessénél töltött fontos éveikre. A filmek hitelességét az adja, hogy az ügyféllel kidolgozott tartalom, a legapróbb részletekig, a szövegtől a kellékekig, szakmailag is alátámasztottak. Azzal pedig, hogy idős emberek szájából hangzanak el a fejlesztésről szóló mondatok, az employer branding kortárs üzenetének adtunk egy csavart – ma már az állandó értékek kommunikálása "cool és friss", nem feltétlenül csak a jelen pillanat számít.

A feladat nehézségét a reklámfilmekhez képest jóval alacsonyabb erőforrások optimalizálása jelentette. A jövő layerét csak finoman, jelzésszerűen raktuk rá az ismerős világra, a gyönyörű környezetre, ahol az egykori Abesse kollégák elmesélték visszaemlékezéseiket. A filmek három különböző, a toborzásban jelenleg is legfontosabb célcsoportnak tekintett szakembert, illetve pozíciót céloznak meg, miközben az Abesse cégkultúrájába is betekintést engednek.

Eredmény

Az újszerű, a konvenciókon felülemelkedő, helyenként science fictionbe hajló történetmesélés sikerrel járt.

Eddig csaknem 5 millió videómegtekintés történt, amelybe beletartoznak a közösségi médiumok (YouTube, TikTok, Facebook, Instagram és LinkedIn) adatai.

A kampány sikerességének köszönhetően az abesse.hu látogatottsága 1137% -kal növekedett. A kampány hatására (2022 első két hónapjával összevetve) 55% -kal emelkedett a jelentkezők aránya. Külön öröm, hogy míg a kampányt megelőzően 2022-ben nem volt adatbázisba jelentkező jelölt (tehát aki nem kimondott aktuális nyitott pozícióra jelentkezett), addig a kampány két hónapja közben kétszámjegyű adatbázis-jelentkezést regisztrálhattunk.

„Azt hiszem kimondhatjuk, hogy fárasztó, de nagyon izgalmas és tanulságos volt a folyamat. A számokat látva és a folyamatot megélve habozás nélkül belevágnánk újra a projektbe.”

Németh Zoltán | CEO Abesse Zrt.