Skip to main content
Tartalomjegyzék

Az arculattervezés legfontosabb lépései és jellemzői

2021. október 13

Arculattervezés – mi fán is terem?

A cégedről, vállalkozásodról kialakított legelső benyomás egy olyan impulzus, amely csak egyszer tudja a potenciális vásárlót, fogyasztót elérni. Az adott pillanatban megszülető tapasztalás igazán meghatározó jelentőségű, az erősen vizualizált világunkban pedig vitathatatlan ennek fontossága. A pozitív első benyomás akár fontos döntések meghozatalára is hatással lehet, így érdemes az arculat megtervezésére kellő hangsúlyt fektetni és szakértői segítséget igénybe venni a kivitelezéséhez. Sokáig úgy tartották, hogy ez a lépés a nagyvállalatok kiváltsága. Ma már tudjuk, hogy a kis és közepes vállalkozások számára is éppen annyira fontos a profizmus és a bizalom sugárzása.

Miért is fontos az arculattervezés?

Kommunikációs tanulmányok és mérések egyértelműen megállapították, hogy két idegen találkozásakor már a legelső másodpercekben kialakulnak valamilyen fajta benyomások, érzések, gondolatok egymás irányába, ezt akár megítélésnek is hívhatjuk. Ennek értelmében ilyenkor tehát természetes ösztönünkből fakadóan törekszünk a szimpátia kialakítására, amelyet önmagunk legjobb verziójának prezentálásával, külső megjelenésünk maximalizálásával igyekszünk elérni a másik félben.
Ahogyan ember és ember közt, úgy márka és fogyasztó közt is megtörténik a benyomáskeltés, így ezeket a mondhatni szabályszerűségeket a kommunikációs szakma is magáévá tette és teljes tudatossággal használja is tevékenysége során. Éspedig nem véletlenül: az egyre jobb eredmények érdekében az arculattervezés egy kulcsfontosságú lépés. A reklámokra, brandépítésre elköltött összegek akkor igazán hasznosak, ha a megjelenő márka csalogató és pozitív érzetet kelt, másrészt pedig megkülönböztethető a konkurenciától és kellőképp felhívja magára a figyelmet. Ellenkező esetben a versenytársunk lesz a befutó, amikor potenciális vevőink, partnereink két termék vagy szolgáltatás között vacillálnak.

Ebben a bejegyzésben pontról pontra vesszük végig az arculattervezés lépéseit, gyakorlati tanácsokkal segítve az olvasót.

Az elhatározás és az üzenet

Mint minden projekt, ez is ugyanazzal a lépéssel indul, egy erős elhatározással. Ezt szorosan követi az üzenet, a mondanivaló megfogalmazása, tehát, hogy mit is szeretnénk cégünkről vagy termékünkről kommunikálni a külvilág irányába. Felesleges vizuális elemeken és megoldásokon törni ebben a szakaszban a fejünket, a pontosan meghatározott üzenet az, amit létre kell hoznunk ebben a szakaszban.

A megbízott cégnek tehát mutassuk be profilunkat, erősségeinket, emeljük ki a hangsúlyozandó, fontos és ránk vonatkozó jellemzőket, hogy megismerhessenek minket és a mi legjobb oldalunkat. Ha van esetleg ezen felül bármilyen speciális elképzelésünk, bármilyen dolog, amihez ragaszkodunk és szívesen megjelenítenénk, azt is adjuk át a briefben. Ez utóbbit azonban kezeljük óvatosan, hiszen akár félrevezetheti a fő üzenetet. Érdemes ezen a ponton kikérni a tervezők véleményét, hiszen szakértői perpesktívából tudnak hozzászólni a dolgokhoz.

A következő lépés: válasszunk tervezőt!

A piac tele van számtalan grafikussal, vizuális szakemberrel, így igazi kihívás megtalálni a számunkra legmegfelelőbbet. Vannak azonban bizonyos szempontok, amelyek segíthetnek a jó döntés meghozatalában:

Releváns szakmai tudás

Elengedhetetlenül fontos, hogy a csapat vagy cég, akiket megbízunk, egyértelműen birtokában legyenek a megfelelő szaktudásnak. Segítséget nyújthat nekünk ebben, ha ellenőrizzük a cég referenciamunkáit, korábbi megbízásainak eredményét.

Empatikus és kommunikációs készségek

Szintén nagyon fontos szempont, hogy a cég, akit kiválasztunk az arculattervezési folyamatokra, megfelelő beleélő képességgel rendelkezzen: képes legyen megérteni céljainkat és mindent, ami nekünk lényeges, hogy a lehető legjobb végeredményt tudja ezáltal nyújtani, amit maximális módon a magunkénak érzünk.

A cégnek fontos mindezek mellett a másik oldalt is képviselnie, megérteni a vevők és fogyasztók motivációit és az ő érdekeiket is képviselni, hiszen az arculat nekik készül és őket kell, hogy segítse az elköteleződésben vagy döntéshozatalban.

Fontos tehát, hogy a tervező csapat vagy személy kellő nyitottsággal legyen felvértezve, értse és érezze a feladat lényegét és gördülékeny legyen a kommunikáció, hiszen így születhet pontos és minden igényt kielégítő végeredmény.

Tele ötletekkel

Az első találkozás vagy levélváltás alkalmával még nem feltétlenül várhatók el konkrét ötletek, de a levegőben már érezhetőnek kell lenni annak a „kreatív szikrának”, amelyből konkrétabb ötletek várhatók a későbbiekben. Az ötletgazdagság mellett fontos, hogy érzékelhető legyen a megfelelő projektmenedzsment készség is: az ötletet ugyanis nemcsak kitalálni kell, hanem a megvalósításig kell végig vinni ezt a folyamatot, amely szintén megfelelő rátermettséget kíván.

Természetesen nagyon fontos része a megfelelő szolgáltató kiválasztásának az árazás, nyilvánvalóan mindenkinek megvannak a maga anyagi határai. Mennyibe is kerül tehát egy jó arculat? Mérhető ez egyáltalán? Mi inkább úgy fogalmazunk: az árazás kereteit úgy kell magunkban meghatározni, hogy képviselje azt, hogy mit ér meg nekünk egy jó arculat. Gondoljunk csak bele, hogy ez a dolog aztán a hirdetéseinkben, egyéb online és offline platformokon fog minket képviselni – kockáztassuk-e a sikerünket és az első benyomást azzal, hogy egy kevésbé színvonalas, de anyagilag kedvezőbb alvállalkozót választunk erre a projektre?

Az arculat kialakításának lépései, elemei

Miután megvan a befutó, akivel megvan a kémia és úgy érezzük, hogy sikeresen tudná cégünk, márkánk, termékünk vagy szolgáltatásunk arculatát megtervezni, indulhat is a tervezői munka.

A logó

Ez a fázis általában a logótervezéssel indul, amely az első és talán legnehezebb lépés. Ez az alapja minden további elemnek, hiszen a logó lesz a kiindulópont, amire építkezni fogunk. Sok mindent kifejezhet egy hajlékony, filigrán megjelenésű logó, esetleg robosztus és markáns megjelenés, erős vagy lágy színek, vagy egy jelkép, figura, felirat is akár – minden attól függ, hogy mit szeretnénk láttatni.

A logó többségében egy feliratot és egy emblémát, grafikai elemek kialakítását jelenti. Az embléma egy egyszerű forma, amely utal a szolgáltatásunkra, illetve bármi másra, ami hozzánk köthető. Megjelenése lehet stilizált vagy pontosan ábrázolt, de akár el is rugaszkodhatunk ettől, főleg, ha egy bonyolult dolgot kell leképeznünk. Ilyenkor érdemes átadni a magunkat teljesen a tervezői kreativitásnak.

A felirat lehet maga a cégnév, akár a szlogennel kiegészülve – fontos, hogy a kellő mennyiségű információt kommunikáljuk és ne essünk túlzásba. A logó tervezésénél esszenciális, hogy az egyes elemek közt meglegyen a megfelelő koherencia, továbbá egymáshoz képest arányosan jelenjenek meg, optimálisak legyenek a színei, a választott tipográfia, hiszen számtalan felületen kell majd jól teljesítenie. A logó révén elérhetjük, hogy a vállalkozásodra makulátlanul emlékezzenek az aktuális és potenciális ügyfeleid, illetve, hogy jól differenciálják a versenytársaktól.

Mi történik ezután?

Az előzetes igényfelmérés után a tervezői oldalon ekkor megkezdődik az intenzív munka. Sok esetben közös brainstormingot tartanak, hogy több véleményt ütköztethessenek és sokféle nézőpontból közelíthessék meg a projektet.

Az ötletek függvényében ezután a tervezők sokszor moodboardot készítenek 0. lépésként, amelyben benne vannak már a legfontosabb vizuális irányok (tipográfia, felirat, embléma, színek, stb.), amelyet az ügyfél rendelkezésére bocsátanak.

Ha ő ezt elfogadta, akkor megindulhat a konkrét tervezés fázisa, melynek első körös eredményeképpen akár több logóverzió is készülhet, így az ügyfélnek lehetősége adódik, hogy kiválassza a számára legmegfelelőbb logót, mellyel teljes mértékben azonosul. Amint ez a lépés is megtörtént, rátérhetünk a további arculati elemek kialakítására.

Milyen arculati elemeket kérjünk?

Alapvetően kétféle arculat különböztetünk meg: a kisarculatot, melynek része a logó, a e-mail aláírás és fejléc. Ezekkel az elemekkel nagy valószínűséggel minden partnerünk találkozni fog.

Ezen felül létezik még nagyarculat, amely a kisarculat bővített verziója és egyeztetés szerint már többféle dolgot foglal magába. Igazán hasznos lehet nagyobb volumen esetében arculati kézikönyv igénylése. Ez a dokumentum lefektet minden arculattal kapcsolatos szabályt: megmondja, hogyan alkalmazzuk az arculat színeit, a logót, milyen esetben mit jeleníthetünk meg.

Ennek célja, hogy az arculat konzisztens módon, minden esetben tükrözze eredeti célját és mondanivalóját, abban az esetben is, ha az eredeti tervező céggel már esetleg nem dolgozunk együtt. Így minden egyes elkészített anyag a korábban lefektetett szabályok mentén, egységesen fog elkészülni és megjelenni. Az arculati kézikönyv tartalmazza, hogy miként áll össze a logó, milyen verziói léteznek, hogyan jelenhet meg különféle felületeken, milyen módokon használható, valamint az elrendezésre utaló mintákat is ad.

További arculati elemek

Attól függően mekkora vállalkozásról beszélünk, az arculat egyre több fajta felületen jelenhet meg. Nagyobb cég esetében akár céges munkaruháról és ajándéktárgyakról is szó eshet, a határ a csillagos ég. Kisebb cégek esetén honlapon, névjegykártyákon és social media felületeken használják az arculatot. Hoztunk néhány példát arra vonatkozóan, hogy milyen felületeken alkalmazhatók még az arculati elemek:

A. Offline elemek

1. Névjegy

Sokat elárul rólunk névjegyünk, melynek offline formája a névjegykártya, online pedig az e-mail aláírásunk. Hitelességet és bizalmat sugall, amikor egy minden szempontból meggyőző és vizuálisan kellemes névjegyet nyújtunk át partnerünknek egy személyes tárgyalást követően. Nem kell elmesélned céged történetét, elég, ha professzionális képet sugárzol, és így emlékeznek majd rád.

A névjegy színe, szövege és textúrája sok mindent elárul az arculattervezés minőségéről. Szintén jó benyomást kelt, ha az elküldött e-mailjeink alján egy minden fontos információt tartalmazó és megjelenésében is exkluzív aláírást találunk. A cég küldetését és üzenetét akár egy ilyen kicsit felületen is átadhatod.

2. Szórólap, tájékoztató anyagok tervezése

Kisebb terjedelmű szóróanyagok esetében is fontos, hogy azok megfelelően tükrözzenek minket. Az alapszínek, a választott tipográfia, a layout, a fejléc, lábléc és az egyéb kiegészítő elemek mind-mind a brand identitásának fontos részei.

3. Plakát, roll-up arculat kialakítása

Ha egy konferencián kihelyezünk egy roll-upot, annak akár reklámértéke is lehet, egyéb esetben pedig egy sima irányítótábla. Természetesen mindannyian tudjuk, hogy melyik verzió az értékesebb márkánk szempontjából, így ezeknek az anyagoknak is megjegyezhetőnek kell lenniük és tartalmazniuk kell a cégünkre jellemző színeket, a céglogót és a megfelelő üzenetet.

B. Online elemek

4. Weboldal arculatának meghatározása

A virtuális térben való megjelenés alapvető fontosságú napjainkban, így természetesen az online felületek sem maradhatnak ki az arculat megjelenéseinek sorából, kezdve a weboldallal.

Már rengeteg olyan webes felület van, ahol a cégünk vagy szolgáltatásunk online marketing eszközökkel promotálható. Az óriási verseny miatt viszont nem mindegy miként jelenünk meg és hogyan hirdetünk, mivel, ha hiba csúszik a gépezetbe valahol, akkor a hirdetésünknek nem sok értelme lesz.

5. Social media oldalak

A social media jelenlét gyakorlatilag második identitásunkat jelenti. Az itt közvetített tartalmak és az ehhez kapcsolódó megjelenés manapság elődleges iránymutatóként szolgál, egyfajta „első érintkezési felület”, így nem mindegy mit és még inkább hogyan kommunikálunk magunkról. Az arculat ide kapcsolódó elemei tehát kulcsfontosságúak. Az említett csatornákon felül a következő online céges arculat hordozókat említhetjük meg releváns példaként: hírlevél, reklámbannerek, YouTube csatorna, stb.

Gyakori hibák, melyeket érdemes elkerülni

Összeszedtünk most néhány tipikus hibát, melyek tudatában egyszerűen kerülheted el a felesleges rossz köröket arculattervezéskor:
  • A legtipikusabb hiba az, ha nincs pontosan meghatározva a vállalat küldetése, hitvallása, így a végeredmény sem tudja 100%-ban tükrözni a cég üzenetét. Ezért ezen mindenképpen gondolkodjunk el, mielőtt bele vágnánk az arculattervezésbe.
  • A logó túlságosan összetett, bonyolult, inkább grafika jellegű és nincs meg a kellő egyszerűsége. A logó mindig legyen jól érthető és könnyen interpretálható.
  • A márka vizuális megfogalmazása, ezért fontos, hogy könnyen megjegyezhető és felismerhető legyen.
  • Az alkalmazott színek és betűkészletek szintén fontosak, ha rosszul választjuk meg az arculati elemeket, nem harmonikus az összebenyomás és disszonáns érzetet kelt.

Nemcsak újonnan induláskor szükséges az arculattervezés

Van, hogy egy márkához kapcsolt arculat elfáradt és megöregedett, más márkák és főleg a versenytársak mellett avíttnak hathat sajátunk és megszületik bennünk a felismerés: változtatni kell.

Az újítás lényege, hogy az üzenetünket és értékeinket erősítsük a fogyasztóban. Amelyre hoztunk néhány olyan esetet példaként, amikor ez szükségessé válhat:

1. Elöregedő ügyfélkör

A korábban potenciális target csoport elöregedett, ez egy természetes folyamat és a helyüket felváltotta a fiatalabb generáció, így az ő megszólításuk most fontossá vált. Adaptáld céged arculatát az ő ízlésükhöz!

2. Nem megfelelő minőségű a jelenlegi

Előfordul, hogy kudarcodnak a nem megfelelő megjelenés volt az oka. Ha időt és energiát nem kímélve, a megfelelő stratégiával működtetted céged, de úgy érzed, a siker még nem 100%-os és hogy az arculat nem tükröz téged és a vállalatod, itt az ideje a váltásnak!

3. Más logókkal összetéveszthető

Abban az esetben, ha arculatod a konkurencia jegyeit viseli magán és nehéz tőle megkülönböztetni, nincs mese: új arculatra van szükséged! Az arculat egyik legfontosabb jellemzője, hogy egyedi és megismételhetetlen, csak a cégedre jellemző, így az arculatváltásnak egyik nagyon fontos oka lehet a most említett!

4. A cég reputációja kritikus lett

Vicc, rágalmazás, pereskedés, negatív hangvételű pletykák... egy új arculattal sok kellemetlen helyzetből indulhatsz útra, tiszta lappal. Hiszen mind tudjuk: az odaveszett bizalom újjáépítése ezerszer nehezebb, mint valami újnak bizalmat szavazni.

Miért válaszd a Merakit?

Láthattad, hogy mennyire fontos, hogy az emberek akár egy találkozás után megjegyezzék márkád, valamint kellemes, jó érzéseket ébresszen az bennük. Éppen ezért fontos a színek és a formák harmóniája, a legújabb trendeket követő cég image módszeres felépítése, amelyben csakis egy hozzáértő segíthet igazán, hatásosan.
A Meraki csapata friss szemléletű ügynökségként, mindemellett sokéves tapasztalattal segít megtalálni a válaszokat az arculattervezéssel kapcsolatos kihívásokra. Szakértői csapatunk révén minden kérdésedre sikerrel adunk választ és a számodra legelőnyösebb, legjobb megoldással segítünk téged és céged, márkád, terméked vagy szolgáltatásod útját, legyél kezdő vagy újrakezdő vállalkozásod tekintetében.

Lépj velünk kapcsolatba és beszélgessünk! Örömmel állunk rendelkezésedre!